
Az új szezon nem az első mérkőzésen kezdődik. A sikeres szezonkezdés sokkal korábban eldől – nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is. Mégis azt látom, hogy a legtöbb sportoló ugyanazokat a hibákat követi el újra és újra.
Lehet, hogy az előző szezonod nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna.
Talán sérülés hátráltatott. Lehet, hogy alig kaptál játéklehetőséget. Elképzelhető, hogy csapatot váltottál, és nehezebben találtad meg a helyed, mint remélted. Vagy egyszerűen úgy érzed: mindent beleadtál, mégsem jöttek az eredmények.
A jó hír az, hogy minden új szezon egy új lehetőség.
Nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is új alapokra építheted fel magad. Mégis van három hiba, amit szinte minden sportoló elkövet ilyenkor – és ezek hosszú távon sokkal többet ártanak, mint gondolnád.
1. hiba: Csak fizikailag készülsz (nagyobban kiemelve színessel)
Külön futások. Plusz kondi. Extra edzések. Még a pihenőnapokon is „csak egy kicsit”.
Sokan azt gondolják, hogy minél több munkát végeznek, annál jobbak lesznek.
Pedig nem feltétlenül.
A fejlődés nem attól jön, hogy folyamatosan terheled magad. Ha nincs megfelelő regeneráció, a tested és az idegrendszered egyszerűen elfárad. A túlterhelés nem jobb sportolót, hanem fáradtabb sportolót eredményez.
A sikerhez nem csak keményen kell dolgozni, hanem okosan is.
2. hiba: Azt hiszed, mentálisan rendben vagy, mert eltemetted a tavalyi szezont (nagyobban kiemelve színessel)
Sokan úgy indulnak neki az új idénynek, hogy egyszerűen megpróbálják elfelejteni az előző év csalódásait.
„Majd elmúlik.”
„Nem foglalkozom vele.”
„Kezdődik egy új szezon.”
Csakhogy attól, hogy valamit a szőnyeg alá söprünk, még nem oldódik meg.
A tudatos mentális munka nem ugyanaz, mint elfelejteni a rossz élményeket.
Néha fájdalmas szembenézni a saját működésünkkel. De pontosan ebből születik a fejlődés.
Az önismeret nem mindig rózsaszín felhő. Viszont hosszú távon ez adja a legstabilabb alapot a teljesítményedhez.
3. hiba: Nem pihensz igazán (nagyobban kiemelve színessel)
Két edzés között megy a TikTok.
Este sorozat – naoközben 10x látott film “beszél” hozzád…
Mindig szól valami a háttérben…
A telefonod sosem kerül messzire.
Közben az idegrendszered egyetlen perc valódi csendet sem kap.
Aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy minden idegesít. Nehezebben koncentrálsz. Türelmetlenebb vagy. Folyamatosan fáradtnak érzed magad.
Sokszor nem is tudatosan menekülünk a csend elől.
Pedig éppen ott történik a regeneráció.
A csendben lelassul az idegrendszer.
A csendben megszülethetnek a válaszok.
A csendben van nyugalom.
És néha a „semmi” az, amire a legnagyobb szükséged van ahhoz, hogy újra a legjobb formádat tudd hozni.
Ne csak fizikailag kezdd el felépíteni a szezonodat!
Ha szeretnéd tudatosabban, magabiztosabban és mentálisan is felkészülten elkezdeni az idényt, készítettem egy Szezonkezdő mentális munkafüzetet, amely végigvezet a legfontosabb lépéseken.
Akár még a felkészülési időszakban vagy, akár már javában tartanak a mérkőzések vagy versenyek, a mentális munkát bármikor el lehet kezdeni – és soha nem késő profitálni belőle.
Tedd meg az első lépést még ma!
Sok sikert kívánok a szezonodhoz és a sportkarrieredhez!
Barján Bianka
Sport mentál coach és mentálhigiénés segítő szakemberlten