Milyen gondolatok kavarognak a fejünkben, mielőtt bekövetkezik?

Nem könnyű az élsport, a sport. 

De, amikor sérülésekkel kell megküzdenie a sportolónak, akkor kell igazán a kitartás a türelem és a hit. ➡️nem csak magának a sérült sportolónak, hanem a szüleinek is. 

Különböző fázisokon megy keresztül a sportoló egy komolyabb, akár műtétet igénylő sérülésnél.

  1. Szembesülés
  2. Megrettenés
  3. Kiútkeresés
  4. Döntések meghozatala
  5. Egyensúly helyreállítása vagy kimerülés

/Horowitz/

⬇️

1- Eltört, vagy szakadt?Huha ez komoly…! 

2- Mi lesz velem?! Mennyi idő míg újra jól leszek? Mi történik a karrieremmel?!

3- Mit tegyek? Ki tud segíteni? 

4- Műtét vagy más megoldási módok.

5- Sikeres rehabilitációs folyamat, vagy rossz esetben; elhúzódik a folyamat és akár mentális egyensúly bonlik.

Voltam sérült. Tudom milyen ezeken a szakaszokon végig menni. Volt rehabilitációs tervem. És én már rájöttem az okokra is:) Visszagondolva, lehet furán hangzik de tudok hálával (is) gondolni erre a “tanításra”, amit kaptam. 

De most, hogy tényleg sokan küzdenek kisebb vagy nagyobb sérülésekkel, elgondolkoztam az okokon.

Mi vezet ahhoz, hogy megsérüljünk?!

A legegyszerűbb eset a “balszerencse”. Rosszkor rossz helyen volt a sportoló, a véletlen műve ez a nehéz helyzet?!

Lehet. 

Én azt gondolom, minden okkal történik, olyan ez, mintha próbára tenne a sport élet minket. “Na vajon mennyire is vagy kitartó?”

“Ugye, hogy mégis a sport a mindened?!”

A másik lehetséges ok; a fáradtság ami vagy mentális vagy fizikális, vagy rosszabb esetben mindkettő egyszerre. 

Hirtelen nagyobb a terhelés, kizökken a sportoló a megszokott ritmusból. Sajnos sokszor előfordul ilyenkor is, hogy lesérül. 

Főleg, ha a gondolatai is ezt sugallják; 

“ah nem bírom, ez sok nekem…”

“Nincs erőm… nincs kedvem…”

“Olyan jó lenne pihenni és nem sportolni egy kicsit…”

Mindig hangsúlyozom, hogy a gondolatainknak teremtő ereje van. 

A harmadik verzió, ami velem is megtörtén a komoly váll műtétem előtt;

Az elkötelezettség csökkenése. Azaz a gondolatok már nem csak a sport körül forognak. Mire is gondolok itt?

Az olyan gondolatok, belső beszédek, mint pl.: 

“Mi lenne, ha nem sportolnék?”

“Olyan régóta ebben vagyok benne, milyen annak, aki dolgozik, vagy “csak” tanulnia kell és nincs más kötelezettség?”

“Lehet abba kéne hagynom”

Nem akarjuk mi bevonzani a rosszat ezekkel a gondolatokkal. 

De mégis, megmutatja az élet; tessék most nincs sport – nincs meccs vagy verseny…

Ezt akartad?! Így marad?

Természetesen nem jó ha kényszeresen másra akarunk gondolni, mert maga a gondolat gyökere nincs “kezelve”. A helyzet, amiben vagyunk megoldásért kiállt. Viszont amikor lesérülünk gőzerővel dolgozunk már ennek a megoldásán, hiszen sokszor rájövünk; de mégis ezt akarom, ez az életem. 

Ha pedig nem ezt akarjuk, akkor ismét kaptunk egy választ, vagy épp egy kérdést; most mihez kezdjek ha nem él sportolónak készülök?! Mi legyen a CÉLOM?!

Ezekre  az okokra nem egyből jön rá a sportoló, hiszen meg kell küzdenie a helyzettel. Rehabilitálni kell és kétszer annyit dolgozni nagy türelemmel. 

Viszont, amikor megkezdődik a visszatérés, könnyen megtalálhatjuk a saját sérülésünk okát.

Ami azért jó, mert talán a jövőben tudunk változtatni a hozzá állasunkon ezen a téren is!

Tapasztalunk és ezáltal fejlődünk. 

A sport coaching üléseken ilyenkor dolgozunk egy un. rehabilitációs terv felépítésével, kiemelten a célokkal valamint ennek a helyzetnek a megküzdésével – majd a visszatérés optimalizációjával.

Hiszem és tudom, hogy nem kell egyedül megbirkózni egy ilyen nehéz elakadással, viszont tudom és tapasztaltam ha megteszek mindent azért, hogy felépüljek – meg kell tennem mindent azért, hogy fejben is erősebbé válhassak.

“A fejben edzett sportolókért”

Barján Bianka

Sport Coach

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük